Hópárduc
Uncia Uncia
Hópárduc a macskafélék evolúciójának páratlan eredménye. Kegyetlen birodalmát a többi ragadozó elkerüli. Tökéletesen alkalmazkodott Közép-Ázsia hatalmas hegyeihez és meredek szikláihoz, meghódítva a Föld tetejét.
Jelenleg egy alfaja ismert. Egyesek megkülönböztetik a mongol és az oroszországi populációt, mivel ezeket egy nagyobb sík terület választja el.
Elterjedésének nyugati határa a Pamír-hegység, míg északon az Altaj-hegység. Tien-san hegycsúcsán át Nyugat-Kínáig megtalálhatóak. Élőhelyét meredek sziklák, hegyhátak, mély szakadékok, vízmosások és széljárta hegycsúcsok jellemzik. A növényzet igen ritkás bozótos, esetleg magashegyi sztyeppe. A hópárduc követi zsákmányállatának vándorlását. Nyáron a fahatár fölött, 2000-6000 méteres magasságban él, Míg télen kb 1800- méteres magasságik ereszkedik le.
Zord élőhelye megköveteli az alkalmazkodóképesség mesterfokát. Nyári éjszakákon se ritka a fagypont alatti hőmérséklet, a téli viharokról és fagyokról nem is beszélve. Testhossza 1-1,3 méter, marmagassága 60 cm. Bozontos, 1 méterhosszú farka segíti az egyensúlyozásban, nagy hidegben bele burkolózik, hogy megvédje orrát és pofáját fagytól. 
Sűrű bundája – ami hasán 12 cmvastag is lehet – megvédi a hidegtől. Szőre fehér vagy füstszürke esetleg sárgás alapon faszénszürke, vagy fekete rozettás. Foltjai csíkban helyezkednek el a farka végéig. A nyári bunda alapszíne sötétebb, sárgásabb. Erős lábai lehetővé teszik a 15 méteres ugrásokat, amit a sziklás környezet követel. A többi macskánál szőrösebb a mancsa. Az ujj- és a
talppárnák közötti sűrű szőr megvédi a hidegtől, a nyáron felforrósodott kövektől és az éles szikláktól.1800 m feletti ritka levegőben kevés az oxigén. A hópárduc hatalmas tüdeje, nagy homlok- és orrüregei, hemoglobinban gazdag vére lehetővé teszi a megfelelő oxigén felvételét.
Napközben aktív, vadászni kora reggel és késő délután jár, a hosszú árnyékok mögül cserkészi be prédáját. Igen nehéz a terep és egyetlen rossz mozdulatnak több száz méteres zuhanás és halál lehet a következménye. Előszeretettel vadászik nagytestű patásokra, de nem veti meg a rágcsálókat, madarakat, halakat sem. Étlapján vadjuh, sörényes juh, pödröttszarvú kecske, nyúl, mormota, fogoly, csuka is szerepel. Vadászat közben sokszor több száz méter magas, meredek szirteken kell észrevétlenül, de villámgyorsan leterítenie prédáját. Hozzá hasonlóan a patások is ügyesen mozognak a sziklák között, így nincs könnyű dolga. Torokra mért harapással végez áldozatával.
A zsákmányállatok elszórtan fordulnak elő, ezért nagy területre van szükségük. A nőstény és a hím territóriuma fedésben van, akár közös is lehet. Nincs bizonyíték az együttműködésre.
A párzási időszak tél végére esik. 70 nap elteltével, április és július között kölykezik. Sziklák közti üreget a nőstény saját szőrével kibéleli, itt jön világra a 2 vagy 3 vak kölyök. 10 nap múlva nyúlik ki kék szemük, ami fokozatosan besárgul. Két hónap után húst esznek. Három hónaposan már elkísérik anyjukat a vadászatra. Hathónaposan kellő tapasztalatra és ügyességre tettek szert a sziklákon való ugráláshoz és futkosáshoz. Másfél évesen önállósodnak. Csak 2-3 évesen érik el az ivarérettséget. Fogságban 20 évig is élhetnek.
1778-ban fedezték fel a fajt, de a vadon élő hópárducról 1970-ig nem készült fénykép. Ezüstszínű bundája miatt vadászták, 1975-ben a CITES I függelékébe sorolták a fajt. Vadászata és kereskedelme tiltott, de prémjéért kínált magas ár miatt az orvvadászat ma is folyik. A hópárduc elterjedési területe 12 országot ölel át, de életterének csak a töredéke védett. Mindezek mellett zsákmányállatainak megtizedelése is nehezíti a faj életbemaradását.